Magyarországon a világ szeme – hazánk idén is rengeteg nagy versenynek ad otthont
Mutatjuk a 2025-ös év legnagyobb magyarországi sporteseményeit. Izgalomból idén sem lesz hiány.
Korábban F1-es autót is tesztelt, indult már raliversenyeken, most viszont pályaversenyzésre adta a fejét Valentino Rossi. Az évtizedek során volt néhány hozzá hasonló polihisztor. Két és négy keréken is sikeres legendás elődök után Valentino Rossi is autóversenyzésbe kezd.
Varga Ákos – a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton
Valentino Rossi annak idején, még karrierje csúcsán kacérkodott a gondolattal: mi lenne, ha négy kerékre váltana, és mondjuk Forma-1-es versenyző lenne? Az évek során többször is
Nemrég a Doktor viszont tényleg megkezdhette (pálya-)autóversenyzői karrierjét. Alig néhány hónapot bírt ki visszavonulása után tétlenül (jó, a tétlenül sem feltétlenül igaz...), most hétvégén pedig már a GT World Challenge mezőnyében ejthette meg bemutatkozását.
Ezzel Rossi életében az autóversenyzés a következő szintre lépett, miután 2002-ben a brit rali-világbajnoki eseményen, 2006-ban Új-Zélandon, majd 2008-ban ismét a brit ralin indult. Az olasz emellett rendszeres résztvevője volt az évek során hazája egyik legnívósabb versenyének, a Monza Rally Show-nak, amelyet többször meg is tudott nyerni, korábbi neves raliversenyzők ellen is.Már akkor, amikor
Rossi még csak készült arra, hogy endurance-versenyzőként is megmérettesse magát, nem titkoltan az volt a célja, hogy sikerek esetén akár a műfaj legnevesebb versenyét, a Le Mans-i 24 órást is megcélozza.
A Doktor akár megtehetné azt is, hogy kizárólag a néhány éve indított VR46 Academy, valamint a VR46 Racing Team csapatfőnökeként tevékenykedjen, azonban
A MotoGP történetében az évtizedek során néhányan már megpróbálkoztak hasonlóval, vagyis két kerék után négyen is sikereket elérni. Ez végül nem adatott meg olyan sokaknak, hiszen bár technikai sportokról beszélünk, messzebb nem nagyon állhatna egymástól a két világ.
Az ember azt gondolná, hogy a váltás nem lehet olyan nehéz, pedig az. John Surtees az egyetlen ember a MotoGP és a Forma-1 történetében, aki két és négy keréken is világbajnoki címet nyert. A brit 1956 és 1960 között hét világbajnoki címet nyert a 350 és 500 köbcentiméteres géposztályban, ami 38 nagydíjgyőzelmet jelentett. Ezt követően szerződött a Forma-1-be, ahol 1964-ben Ferrari-versenyzőként is felért a csúcsra. Érdekesség, hogy az Surtees nevéhez fűződik a Honda első F1-es futamgyőzelme. Senki a közelében sem járt Surtees sikereinek.
Néhányan mondjuk közel jártak hozzá. Ilyen volt például Mike Hailwood, aki kilenc világbajnoki cím és 76 futamgyőzelem után próbálta ki magát autóversenyzőként. Hailwood aztán az F2-es Európa-bajnokságon is csúcsra ért, a Forma-1-ben viszont "csak" két dobogós helyezést tudott már felmutatni. Ezt követően visszatért a motorversenyzéshez, 1978-ban pedig még hírhedt a Man-szigeti TT-t is megnyerte.
A történelem legelső 125 köbcentis világbajnoka, Nello Pagani is indult az F1-ben, egészen pontosan egyetlen futamon. A Svájci Nagydíjat ráadásul be is tudta fejezni, sőt, még a pontszerzéstől sem járt annyira messze hetedik helyével.
Az ötvenes évek ötszörös világbajnoka, Geoff Duke a sportautózásban próbálta ki magát. Ezen kívül, Rossi korábbi időszakához hasonlóan, felmerült benne a Forma-1-es versenyzés lehetősége, de erre végül, Rossihoz hasonlóan, soha nem került sor.
1975-ben az akkor mindössze tizenkilenc éves venezuelai Johnny Cecotto volt a valaha volt legfiatalabb 350-es világbajnok. Motoroskarrierje után Cecotto a túraautózásban ért el szép sikereket, legszebb éveit a DTM-ben töltötte, ahol második is volt.
Stuart Graham (az 1949-es 500-as világbajnok, Les fia) két keréken két futamot nyert meg 1967-ben a két legkisebb kategóriában, 50-ben és 125-ben. Ő később brit túraautó-bajnoki címet ünnepelhetett.
A nyolcvanas évek négyszeres 500 köbcentis világbajnoka, Eddie Lawson Amerikában próbálta ki magát autóversenyzőként. Az Indy Car nevelőszériájában, az Indy Lights-ban 1994-ben összetett negyedik lett, igaz, futamgyőzelem nélkül. 1996-ban bemutatkozhatott a CART-ban is, ahol végül tizenegy futamon indult. Legjobb eredménye egy ötödik hely volt.
A hőskorban akár az autó-, akár a motorversenyzés komoly kockázattal járt. Gary Hocking esetében konkrétan egy tragédia vezetett ahhoz, hogy autóversenyzőként is megmérettessen. Az 1961-es 125-ös világbajnok, az ausztrál Tom Phillis az 1962-es Man-szigeti TT-n vesztette életét a 350-es versenyen.
A walesi születésű, de Dél-Rodéziában (ma Zimbabwe) felnövő Hocking végül autóversenyzőként sem menekülhetett a korai halál elől. Az 1962-es Natal Nagydíj edzésén vesztette életét, amely egy F1-es, de világbajnoki pontot nem érő verseny volt Durbanben.
Bill Ivy 1966-ban már második volt a 125-ös világbajnokságon, 1967-ben pedig vb-címet is ünnepelhetett. Ezt követően a Forma-2-ben szeretett volna versenyezni, ezt viszont nehezen tudta finanszírozni. Hogy több pénzhez jusson, visszatért a motorversenyzéshez, itt érte a halál is: Az 1969-es Keletnémet Nagydíj egyik edzésén szenvedett végzetes balesetet.
Arra még kevesebb példát találunk, hogy valaki motoros karrierje után az F1-ben töltse a sikeresebb éveit. Ilyen volt viszont Jean-Pierre Beltoise, aki, talán kevesek által ismert módon, még motorversenyzőként kezdte karrierjét. 1962 és 1964 között összesen nyolc futamon indult, két amerikai futamot leszámítva általában lakóhelye közvetlen közelében.
1967-ben tűnt fel először autóversenyzőként teljes szezonban, először a Forma-2 mezőnyében. Itt gyakorlatilag azonnal dobogós helyezéseket ünnepelhetett, 1968-ban bajnok is lett. Ezek után a hangsúly fokozatosan az F1-re tevődött át, ahol Beltoise egy futamot, a zuhogó esőben zajló 1972-es Monacói Nagydíjat szintén meg tudott nyerni. Ez volt egyébként az egyetlen olyan verseny Beltoise 1972-es szezonjában, amikor pontszerző helyen ért célba.
Simán megtehetné, hogy a világ valaha élt legeredményesebb gyorsasági motorversenyzőjeként az általa alapított VR46 Academy, valamint a VR46 Racing Team csapatfőnökeként tevékenykedjen, de látszólag, legalábbis egyelőre nem akarja elengedeni a versenyzés jelentette adrenalinfröccsöt. Ismerve őt, négykeréken is sikeres lehet.
A nyitóképen: Valentino Rossi. Fotó: MotoGP Media